Könnyebb lesz a megújuló energiaforrások rendszerbe illesztése

 
 
 

Danube InGrid: százmilliárdos magyar-szlovák hálózatfejlesztési gigaprojektben vesz részt az E.ON Hungária Csoport

2020.10.19

 
 
 

Miközben egyre növekszik a megújuló energiaforrások aránya az energiatermelésben, kihívást jelent, hogy az azokból származó teljesítmény ingadozik, ráadásul – például a napenergia esetén – nem esik egybe azokkal a napszakokkal, amikor a legtöbb villamos energiát igénybe veszik a fogyasztók. Ennek kezelésében segít az a szlovák-magyar együttműködés, amelyet az Európai Unió is támogat, és amelyben mindkét országban meghatározó szerepe van az E.ON-nak.

Okos megoldásokkal fejleszti a villamosenergia-hálózatot az E.ON csoport az Északnyugat-Dunántúlon és Szlovákia nyugati részén. A cél, hogy intelligens megoldásokkal kezeljék az energiatermelés és a felhasználási csúcsok közötti idő- és térbeli különbségeket, egyensúlytalanságokat. Ehhez a legmodernebb adatfeldolgozó- és továbbító, illetve infokommunikációs technológiákat – úgynevezett ICT megoldásokat – dolgoznak ki. A rohamosan növekvő megújuló kapacitás hálózati csatlakozása érdekében pedig mikroállomásokat építenek.

A rendszer részeként okos hálózati eszközöket telepítenek, így vonják be őket energiafogyasztásuk, illetve energiatermelésük vezérlésébe. Az elosztóhálózatok intelligens felügyelete lehetővé teszi, hogy minél nagyobb számban csatlakozhassanak a villamosenergia-hálózathoz a megújuló alapú vagy elosztott villamosenergia-termelő kapacitások.

A Danube InGrid projekt jól szemlélteti az E.ON csoport folyamatos törekvését, hogy egy megújuló termelésre és aktív fogyasztókra fókuszáló, modern, hatékony és stabil hálózatot hozzon létre új technológiák és eljárások alkalmazásával. Az intelligens hálózati technológia lényege, hogy ugyanúgy alkalmazkodik a fogyasztói oldal szokásaihoz, mint a termelők igényeihez. Így a vállalat rugalmasabb szolgáltatást nyújt ügyfeleinknek, miközben a környezetvédelmi, fenntarthatósági szempontok is nagyobb hangsúlyt kaphatnak.

„A Danube InGrid projekt az elmúlt évek legnagyobb- és egyben a leginkább jövőbe mutató hálózatfejlesztési beruházása. A jövő okos villamoshálózatát kezdjük el kiépíteni, hiszen egyebek mellett ezzel tudjuk megteremteni a lehetőségét ügyfeleink számára, hogy a környezetbarát megújuló energiaforrásokat, például a napelemrendszereket még nagyobb számban és még hatékonyabban használhassák. Ezzel hozzájárulunk a gazdaság fejlesztéséhez, Magyarország és a saját klímacéljaink megvalósításához is. Az pedig külön örömet jelent a számomra, hogy ezt a történelmi léptékű fejlesztést kiváló partnerekkel közösen tudjuk megvalósítani” - mondta el Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója.

A határokon átnyúló, az energiapiacok közötti mélyebb integrációt szolgáló Danube InGrid projektet az Európai Bizottság is kiemelten kezeli, kulcsfontosságú infrastrukturális kezdeményezésnek minősítette, melyet az Európai Parlament és Tanács is jóváhagyott, és úgynevezett „Közös Érdekű Projektnek” nyilvánította. Ehhez egy előzetes elbíráláson mentek keresztül az E.ON csoporthoz tartozó magyar és szlovák vállalatok, valamint a szlovák átviteli rendszerirányító, a SEPS projektje, amely az összértékelés alapján a legjobb minősítést kapta a tavalyi év derekán. Az együttműködésben részt vesz a MAVIR Zrt. (magyar átviteli rendszerirányító) is.

A Danube InGrid projekt az első okos hálózati elosztó-rendszerirányítói magyar-szlovák együttműködés, melynek költségvetése 2020 és 2025 között 291 millió euró, átszámítva csaknem százmilliárd forint.

A Danube InGrid projekt tükrözi cégünk azon törekvését, hogy aktív részese lehessen az új energiavilágnak. Valóban hisszük, hogy az energiahálózatok intelligensé tételér van szükség ahhoz, hogy az EU klíma- és energetikai céljait elérjük. A projekt remek példaként szolgál az elosztó és szállító szolgáltatók közötti nemzetközi szintű hatékony és eredményes együttműködésre is –
mondta Marian Ruska, a Západoslovenská Energetika, a.s igazgatósági tagja.

A Duna InGrid projekt jól szemlélteti az E.ON, a SEPS és a MAVIR azon kezdeményezését, hogy folyamatosan korszerű, hatékony és stabil villamosenergia-hálózatot hozzanak létre, amelynek középpontjában a fenntarthatóság, a megújuló energiaforrások és az új technológiákat és módszereket alkalmazó aktív fogyasztók állnak. Az okos hálózatok alkotják majd a leendő dekarbonizált energiarendszer gerincét
– tette hozzá Jaroslav Vach, a SEPS elnök-vezérigazgatója.

A Danube InGrid projekt 3 éves előkészítés után 102 millió euró támogatás nyert, ami az eddigi legnagyobb támogatás az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz okos hálózati kategóriájában. A Danube InGrid projekt kapta a 3. legnagyobb összeget a CEF 2020-as felhívásából. A fenti összegből 86 millió euró támogatás jut az E.ON magyar és szlovák vállalatainak. A támogatás révén megújul az Észak-Dunántúl és Nyugat-Szlovákia elosztóhálózata.